2018.02.20 22:09
Lényegesen kevesebb illegálisan érkező bevándorlót regisztráltak tavaly az Európai Unióban, mint a korábbi három évben, ugyanakkor a dél-európai országok várhatóan idén is erős migrációs nyomásnak lesznek kitéve - közölte kedden Fabrice Leggeri, az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) igazgatója. - A migrációs nyomás továbbra is rendkívül magas szintű lesz a déli határokon, a Földközi-tenger térségében - mondta sajtóértekezletén Leggeri, hozzáfűzve, hogy növekedésre számítanak a Spanyolországba érkezők számában, és a hamis papírok is egyre nagyobb problémát jelentenek a hatóságok számára. A szervezet friss jelentése szerint az EU-ba összesen 204 700 bevándorló érkezett 2017-ben a négy fő migrációs útvonalon keresztül. Ez sokkal kevesebb a 2016-os 511 ezernél, a rekordnak számító 2015-ös 1,8 milliónál, illetve a 2014-es 283 ezernél. A válság kirobbanását megelőzően évi 70-140 ezren érkeztek illegálisan Európába. Rekordszámú migráns érkezett SpanyolországbaA legfőbb belépési pontnak még mindig Olaszország számít, jóllehet az itt regisztráltak száma a korábbiakhoz képest végig alacsony volt, sőt júliusban meredeken tovább csökkent. Itt 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak. A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 42 ezer körül volt, ami kevesebb mint a negyede az egy évvel korábbi adatoknak. Spanyolországba az év eleje óta nagyjából 23 ezren érkeztek Észak-Afrikából, ami több mint duplája a 2016-os számoknak, és rekordot jelent az adatgyűjtés kezdete óta, de ennek ellenére ez csak a harmadik legnépszerűbb tranzitútvonal Európa felé. A bevándorlók legnagyobb csoportját a marokkóiak és az algériaiak alkotják.A nyugat-balkáni útvonalon 12 ezer körüli volt az érkezők száma, többségük pakisztáni és afgán állampolgár volt. Líbiában elfogadhatatlan a helyzetA Frontex igazgatója aggodalmát fejezte ki, hogy az uniós tagállamok túl keveset küldenek haza az elutasított menedékkérőt közül. A kitoloncolások száma enyhén csökkent, ez pedig kihívás elé állít bennünket - fogalmazott. Elmondta továbbá, hogy az ügynökség tavaly több mint 340 repülőjáratot indított a migránsok visszaküldésére, kétszer többet, mint 2016-ban. - A líbiai helyzet elfogadhatatlan humanitárius szempontból. Nem engedélyeznék olyan operatív tervet, melynek keretében a kimentett bevándorlókat Líbiában tennék partra - hangsúlyozta Leggeri. Most22:00Idén is erős migrációs nyomásra számíthatnak a dél-európai országok 21:40A Barcelona megállapodott a Gremióval a fiatal brazil vételáráról 21:16Az Iszlám Állam által meggyilkolt civilekkel teli tömegsírokra bukkantak Afganisztánban 21:08A holland válogatott klasszisnak fáj, hogy így kell távoznia Rómából 21:00Az alvilág kapuja létezik, és halálos felhővel gyilkolja áldozatait 20:55Orbán Viktor ajánlócédulákat gyűjtött Egerben 20:38Ősmaradványokat és maja szentélyt rejt a világ legnagyobb víz alatti barlangrendszere 20:37Messi végre gólt lőne a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában 20:21Jégkorong Erste Liga: Dunaújvárosban szerzett előnyt a Csíkszereda 20:09Parlamenti vita a Stop Sorosról: a kormánypártok Magyarország érdekét védték 20:06Kiderült, ki Gáspár Bea mellett az új Konyhafőnök-zsűritag 19:48Beszélni kezdenek az évezredes bronzkori csontvázak 19:45Kamion csapódott villanyoszlopoknak a 75-ös főúton, Bak belterületén 19:43A Veszprém legyőzte a Fradit a kézilabda NB I-ben 19:40Majmok kínzása miatt ítéltek el agykutatókat Még több hír Top 12 óra1Dráma lett a vége: Ölben vitték le Liu Shaolin Sándor barátnőjét a pályáról 2Havas Henrik megint kapálózik, képtelen felfogni, hogy vége 3Cáfolhatatlan lista, ezek most a legmegbízhatóbb autómárkák 4Így árul használt Porschét egy igazi magyar bunkó 5Felvették minden idők legbizarrabb közúti balhéját, ezt látni kell 6Itt a videó, amin az egész világ röhög - Swaney Elizabeth az olimpián 7Elesett a biciklivel, meghalt az olimpiai bajnok 8Nekiestek a szurkolók a félcsőben síelgető magyar olimpikonnak 9Így jár, aki sokat csal az önkiszolgáló kasszánál 10Kiderült a titok Aradszky László temetéséről 11A ruhája hagyta cserben, villantott a francia jégtáncos 12Öngyűjtóval bort bontani? Öt másodperc alatt kivit pucolni? Lehet! 13Ezer fős tömeg lincselt meg két férfit 14Larion Zoé modell szex előtti képet posztolt 15Átnevezik Magyarország leglátogatottabb plázáját Top like 1388A Valami Amerika 3 évtizedes rekordot döntött a mozikban 1137Itt a videó, amin az egész világ röhög - Swaney Elizabeth az olimpián 578Havas Henrik megint kapálózik, képtelen felfogni, hogy vége 426Totális égés: a magyaroknak is van 'tongai sífutójuk'az olimpián 398Vona lefagyott - megszólalt a müezzin 394Világhírű művészek is fellépnek a Cziffra Fesztiválon 325A választás tétje: bevándorlóországgá válik-e Magyarország? 320Ezek most a legmegbízhatóbb autómárkák, melyekkel nem lehet mellényúlni 310A magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire 307Így még soha nem hallotta a Nemzeti Dalt 279Nekiestek a szurkolók a félcsőben síelgető magyar olimpikonnak 270Több fideszes jelölt már leadta a támogató aláírásokat 260Aki bírálja a Stop Sorost, megkérdőjelezi a kormány döntési jogosultságát 257Már a brüsszeli képlet is megvan a migránsok betelepítéséhez 256Új brüsszeli ötlet: évente tízezer migránst telepítenének Magyarországra Dél-Európa migráció Frontex Ez érdekelni fogja (www.origo.hu)
<<< Vissza a hírekhez <<< >>> Tovább a teljes cikkhez >>>
Hasonló cikkek
2018.03.18 14:26
2018.02.20 22:25
2017.11.16 14:36
2017.09.08 09:53
2017.08.03 11:19


Friss
Blahó András EURÓPAI INTEGRÁCIÓS ALAPISMERETEK 2007 ÚJ KÖNYV!!! Blahó András EURÓPAI INTEGRÁCIÓS ALAPISMERETEK 2007 ÚJ KÖNYV!!!
1499 Ft
 

Bringásfutár Kecskeméten

Tegnap
10:22
Tegnap
10:21
Tegnap
10:20
Tegnap
10:20
Tegnap
10:20
Tegnap
10:18
Tegnap
10:17
Tegnap
10:17
Tegnap
10:16
Tegnap
10:16
Tegnap
10:16
Tegnap
10:15
Tegnap
10:15
Tegnap
10:15
Tegnap
10:15
Tegnap
10:15
Tegnap
10:14
Tegnap
10:14
Tegnap
10:14
Tegnap
10:14
Tegnap
10:14
Tegnap
10:14
Tegnap
10:13
Tegnap
10:12
Tegnap
10:10
Tegnap
10:10
Tegnap
10:10
Tegnap
10:09
Tegnap
10:08
Tegnap
10:07

Top 1 hét
Lesz ahogy lesz - Terescsényi György Lesz ahogy lesz - Terescsényi György
490 Ft
 
06.14 08:21
06.14 08:09
06.14 08:08
06.14 08:06
06.14 08:05
06.14 08:03
06.14 07:58
06.14 07:46
06.14 07:44
06.14 07:44

Top 2 hét
Cassandra Kent: Mindentudó könyv a háztartás trükkjeiről -Több mint 2000 ötletes megoldás ... *82 Cassandra Kent: Mindentudó könyv a háztartás trükkjeiről -Több mint 2000 ötletes megoldás ... *82
600 Ft
 
06.07 14:36
06.07 14:36
06.07 14:34
06.07 14:31
06.07 14:31
06.07 14:30
06.07 14:30
06.07 14:28
06.07 14:28
06.07 14:23

Top 1 hónap
Asus X553MA magyar billentyűzet X553 magyar billentyűzet 90NB04X2-R31HU0 magyar topcover palmrest Asus X553MA magyar billentyűzet X553 magyar billentyűzet 90NB04X2-R31HU0 magyar topcover palmrest
16990 Ft
 
06.07 14:22
06.07 14:19
06.07 14:18
06.07 14:17
06.07 14:16
06.07 14:13
06.07 14:10
06.07 14:10
06.07 14:36
06.07 14:34


Impresszum           Béta verzió 1.0