2018.01.12 18:53
Nagy nemzetközi felháborodást váltott ki pénteken Donald Trump amerikai elnök előző napi kijelentése, amellyel 'pöcegödör országoknak'nevezte az Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáját, miközben törvényhozókkal vitatkozott a Fehér Házban a bevándorlásról. A haiti kormány pénteken 'rasszista világnézettel'vádolta meg az amerikai elnököt, ha bebizonyosodik, hogy valóban ilyen kifejezést használt. Az elnök szokása szerint Twitter-üzenetben reagált az általa keltett újabb felzúdulásra, amely megnehezíti a helyzetét, amikor kompromisszumot keres a kongresszusban a bevándorlás kényes kérdésében - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. 'A nyelvezet, amelyet a találkozón használtam, kemény volt, de nem ezeket a szavakat használtam'- állította Trump. Néhány perccel később a tanácskozáson jelen lévő Dick Durbin demokrata párti szenátor közölte, hogy az elnök többször is a 'szarfészek'kifejezést használta. John Feeley, az Egyesült Államok panamai nagykövete, karrierdiplomata és a haditengerészet volt helikopterpilótája lemondott tisztségéről. Közölte, hogy nem tudja tovább szolgálni Donald Trump elnököt. A haiti kormány pénteken elítélte a 'visszataszító és alantas'szavakat, amelyek - ha az elhangzásuk bebizonyosodik -, mindenféle szempontból 'elfogadhatatlanok, mert egy primitív és rasszista világnézetről tanúskodnak'. Magyarázatot kérve bekérették a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetet. A salvadori külügyminiszter, Hugo Martínez hivatalos tiltakozó levelet küldött az Egyesült Államoknak. Twitter-üzeneteiben a salvadori diplomácia feje emlékeztetett népe erőfeszítéseire, amikor Salvador segítséget nyújtott a Pentagon helyreállítási munkáihoz a 2011. szeptember 11-i terrortámadások után, illetve New Orleans újjáépítéséhez a Katrina hurrikán után. Afrikában szintén haragot és keserűséget váltott ki a kijelentés. Az Afrikai Unió 'sértőnek'nevezte az elnök megjegyzését. Botswana kormánya, amely a külügyminisztériumba kérette az amerikai nagykövetet, hogy tudassa vele az elégedetlenségét, úgy vélte, hogy az amerikai elnök szavai 'csapást'mértek Washington és az afrikai országok diplomáciai kapcsolataira. Számos afrikai osztott meg a közösségi portálokon felhőkarcolókat, illetve országa szép tájait ábrázoló fotókat a #shithole hashtag alatt (ezt az angol szót használta Donald Trump). A The Washington Post című amerikai lap több, nevének elhallgatását kérő forrásra hivatkozva közölte, hogy az elnök így fogalmazott: 'Miért mindenki a szarfészek országokból jön hozzánk?', majd azt sugalmazta, hogy inkább olyan országokból kellene 'behozni'bevándorlókat, mint Norvégia, amelynek kormányfőjét szerdán fogadta a Fehér Házban. A szövegkörnyezetből egyértelmű volt, hogy Donald Trump kikre célzott, a törvényhozókkal ugyanis éppen a természeti katasztrófák elől Haitiból és Salvadorból érkezőknek átmenetileg megadott tartózkodási engedély visszavonásáról tanácskozott. (magyarhirlap.hu)
<<< Vissza a hírekhez <<< >>> Tovább a teljes cikkhez >>>
Hasonló cikkek
2018.01.14 22:22
2018.01.14 21:27
2018.01.13 15:01
2017.07.17 12:04
2017.06.11 16:51


Friss

Bringásfutár Kecskeméten

08.04 09:26
08.04 09:24
08.04 09:24
08.04 09:20
08.04 09:19
08.04 09:18
08.04 09:18
08.04 09:16
08.04 09:14
08.04 09:12
08.04 09:12
08.04 09:11
08.04 09:09
08.04 09:09
08.04 09:08
08.04 09:08
08.04 09:08
08.04 09:05
08.04 09:04
08.04 09:03
08.04 09:03
08.04 09:03
08.04 09:02
08.04 09:02
08.04 09:01
08.04 08:58
08.04 08:58
08.04 08:56
08.04 08:56
08.04 08:55


Impresszum           Béta verzió 1.0