2017.11.17 12:06
Egyesülhet a világ két vezető túraautó-sorozata, a WTCC és a TCR, ráadásul mindez már 2018-ban megtörténhet. A tárgyalássorozat hónapok óta folyt, és úgy néz ki, megvan az egyezség a két szervezet között. A TouringCarTimes információi szerint az egyeztetéseket a két sorozat promóterei folytatták, a WTCC-t a Eurosport, a TCR-t pedig a WSC Ltd. képviselte. Előbbi akkor került nehéz helyzetbe, amikor két meghatározó gyártó, a Citroen és a Lada is kiszállt tavaly. A két szervezet vezetői belátták, hogy nincs értelme fenntartani egyszerre a két bajnokságot, hiszen egymástól veszik el a nézettséget és a támogatást, miközben hasonló technikai hátteret használnak. Ehelyett jövőre már a TCR licenszt használva indulhat el a közös sorozat, mindez a Eurosport marketing és közvetítői tapasztalatával megspékelve.  Tassi Attila a TCR pontvadászatában jelenleg a második helyen áll. Forrás: InstagramA legnagyobb változás az új szabályrendszerben, hogy a gyári szerepvállalást kizárták, ezáltal csak privát csapatok indulhatnak, ahogyan a TCR-ben eddig is. Michelisz Norberték számára ez mindenképp előny lehet, hiszen jelenleg a TCR csapatversenyében a magyar versenyző istállója vezet. Ugyan hivatalos megállapodás még nincs, arra lehet számítani, hogy ez a következő heteken belül megszületik, jövőre pedig már a FIA WTCR sorozatban drukkolhatunk magyar pilótáknak és csapatoknak is. (www.origo.hu)
<<< Vissza a hírekhez <<< >>> Tovább a teljes cikkhez >>>
Hasonló cikkek
2018.02.19 02:40
2018.02.09 11:51
2018.01.11 10:14
2017.12.29 14:10
2017.12.28 15:47


Friss
Kanada, Calgary Olimpia, 20 dollár, komplett sor - Téli Olimpia Kanada, Calgary Olimpia, 20 dollár, komplett sor - Téli Olimpia
52000 Ft
 

Bringásfutár Kecskeméten

Ma
19:35
Ma
19:34
Ma
19:33
Ma
19:32
Ma
19:30
Ma
19:28
Ma
19:25
Ma
19:24
Ma
19:22
Ma
19:21
Ma
19:21
Ma
19:21
Ma
19:21
Ma
19:21
Ma
19:19
Ma
19:15
Ma
19:12
Ma
19:12
Ma
19:11
Ma
19:10
Ma
19:09
Ma
19:08
Ma
19:08
Ma
19:08
Ma
19:07
Ma
19:06
Ma
19:05
Ma
19:05
Ma
19:05
Ma
19:04

Top 6 óra
1991** Magyar postatiszta blokk - 120 éves a magyar bélyeg (MA 07) 1991** Magyar postatiszta blokk - 120 éves a magyar bélyeg (MA 07)
160 Ft
 
Ma
16:04
Ma
16:00
Ma
15:55
Ma
15:49
Ma
15:48
Ma
15:46
Ma
15:36
Ma
15:29
Ma
15:28
Ma
15:27

Top 12 óra
Tóth Gabi - Fekete Virág /3671/ Tóth Gabi - Fekete Virág /3671/
500 Ft
 
Ma
15:26
Ma
15:23
Ma
15:20
Ma
15:18
Ma
15:15
Ma
15:14
Ma
15:12
Ma
14:59
Ma
14:53
Ma
14:53

Top ma
Dictionar Roman - Englez / Englez - Roman (5/03) angol - román / román - angol szótárak Dictionar Roman - Englez / Englez - Roman (5/03) angol - román / román - angol szótárak
1000 Ft
 
Tegnap
22:09
Tegnap
22:32
Tegnap
22:26
Tegnap
22:25
Tegnap
22:23
Tegnap
22:17
Tegnap
22:16
Tegnap
22:10
Tegnap
22:07
Tegnap
22:07

Top 1 hét
1963.NAGY IDŐK-NAGY ESEMÉNYEK 1963.NAGY IDŐK-NAGY ESEMÉNYEK
110 Ft
 
02.14 07:09
02.14 07:07
02.14 07:07
02.14 07:06
02.14 07:03
02.14 07:10
02.14 07:10
02.14 07:05
Tegnap
11:48
02.14 07:08

Top 2 hét
TITKOLT ELLENÁLLÁS-18 MAXI 2011.4DAL+FELTÁMADÁS-1.KIADÁS+FORRÓ A LEVEGŐ-MINDENT VISSZA TITKOLT ELLENÁLLÁS-18 MAXI 2011.4DAL+FELTÁMADÁS-1.KIADÁS+FORRÓ A LEVEGŐ-MINDENT VISSZA
19999 Ft
 
02.08 16:18
02.10 12:48
02.12 06:40
02.07 14:03
02.07 09:21
02.07 09:28
02.07 13:58
02.07 06:23
02.07 14:05
02.07 14:37

Top 1 hónap
Retro régi ügyességi játék Csepelen lehet személyesen átvenni !!! Retro régi ügyességi játék Csepelen lehet személyesen átvenni !!!
1499 Ft
 
02.06 14:06
01.29 20:50
01.31 12:02
01.24 08:27
01.24 15:31
01.24 10:21
02.02 11:18
01.31 13:23
02.02 11:45
02.01 06:49


Impresszum           Béta verzió 1.0