2017.09.13 17:25
Megtorlással fenyegette meg Mianmart az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat az ottani rohingja muszlim kisebbség tagjainak üldözése miatt - jelentette szerdán a szélsőséges szervezetek honlapjait figyelő SITE amerikai hírszerző csoport. Az al-Kaida kedd késő este kiadott közleményében felszólította a délkelet-ázsiai térség dzsihadistáit, hogy segéllyel, fegyverekkel és katonai támogatással segítsék a mianmari rohingja muszlimokat. Az egyik indonéziai iszlamista szervezet, az Iszlám Védelmi Front például jelezte, hogy mintegy ezer önkéntest küld Mianmarba. 'A (rohingja) muszlim testvéreinkkel szemben tanúsított kegyetlen bánásmód (...) nem maradhat megtorlatlanul'- írta közleményében a nemzetközi terrorszervezet, amely egyúttal hozzátette: 'a mianmari kormánynak meg kell tapasztalnia azt, amit muszlim testvéreinknek'kell átélniük.Korábban Malajzia védelmi minisztere, Datuk Seri Hishammuddin fejezte ki aggodalmát, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet esetleg arra használja fel a rohingja menekülthullámot, hogy tagokat toborozzon magának a muszlim kisebbség tagjaiból, akik - mint fogalmazott - 'sebezhetőek és választási lehetőség híján vannak'. Korábban a terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi azt mondta a jelenlegi erőszakhullám egyik fő helyszínének számító nyugat-mianmari Arakán államra, hogy kulcsfontosságú régió 'a dzsihád szempontjából'. Az ENSZ dakkai irodájának szerdán közölt adatai szerint csaknem 380 ezer rohingja menekült el Mianmarból az elmúlt három hétben a szomszédos Bangladesbe. Rajtuk kívül a bangladesi hatóságok adatai szerint csaknem száz rohingja vesztette életét a két ország közötti Naf-folyóban, miközben a bangladesi partokat próbálták elérni. A rohingja menekülthullám azután indult meg, hogy a mianmari hadsereg 'tisztogatási műveletbe'kezdett, amiért több mint két hete rohingja muszlim szélsőségesek összehangolt támadásokat hajtottak végre mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen Arakán államban. Ott több mint egymillió rohingja él, de a mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának korábbi jelentése szerint a rohingják szabad mozgását, az oktatáshoz és a munkához való jogát is korlátozzák a mianmari hatóságok. atv.hu/MTI Tweet (www.atv.hu)
<<< Vissza a hírekhez <<< >>> Tovább a teljes cikkhez >>>
Hasonló cikkek
2017.09.13 17:21
2017.09.11 10:04
2017.08.07 12:52
2017.06.22 21:23
2017.06.19 13:44


Friss
HP SPROUT 3D 23' FullHD - a világ egyik legkülönlegesebb ALL-IN-ONE PC-je - beépített projektorral HP SPROUT 3D 23' FullHD - a világ egyik legkülönlegesebb ALL-IN-ONE PC-je - beépített projektorral
487900 Ft
 

Bringásfutár Kecskeméten

Ma
23:03
Ma
23:02
Ma
23:00
Ma
22:55
Ma
22:49
Ma
22:47
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:42
Ma
22:41
Ma
22:41
Ma
22:40
Ma
22:38
Ma
22:35
Ma
22:32
Ma
22:31
Ma
22:29
Ma
22:26
Ma
22:18
Ma
22:17
Ma
22:17
Ma
22:17
Ma
22:15
Ma
22:14
Ma
22:08
Ma
22:05
Ma
22:04
Ma
22:03

Top 6 óra
SP 916 Toldy Mária - Egyszer eljön majd a nap / Balás Eszter - Jössz te még SP 916 Toldy Mária - Egyszer eljön majd a nap / Balás Eszter - Jössz te még
200 Ft
 
Ma
21:27
Ma
22:40
Ma
22:38
Ma
22:29
Ma
22:18
Ma
22:15
Ma
22:00
Ma
21:59
Ma
21:42
Ma
21:30

Top 12 óra
Miért fontos, hogy rendkívüliek legyünk? Miért fontos, hogy rendkívüliek legyünk?
1990 Ft
 
Ma
13:30
Ma
13:29
Ma
13:26
Ma
13:22
Ma
13:14
Ma
13:11
Ma
13:03
Ma
12:59
Ma
12:40
Ma
17:02

Top ma
Gravity Falls - Legend of the Gnome Gemulets (3DS) Játékprogram - Ingyen futárral! Gravity Falls - Legend of the Gnome Gemulets (3DS) Játékprogram - Ingyen futárral!
4990 Ft
 
Ma
07:42
Ma
07:44
Ma
07:24
Ma
07:22
Ma
11:14
Ma
08:09
Ma
13:21
Ma
13:14
Ma
12:44
Ma
12:42

Top 1 hét
Magyar népballadák - Magyar remekírók - M6 Magyar népballadák - Magyar remekírók - M6
450 Ft
 
11.19 11:28
11.17 10:37
11.16 14:26
11.16 14:33
11.16 14:24
11.17 10:36
11.17 07:45
11.16 14:37
11.16 14:49
11.16 14:34

Top 2 hét
KARÁCSONYI FÉNYFŰZÉR 100 MIKRO LED -s beltéri karácsonyi ÉGŐSOR 10M KARÁCSONYI FÉNYFŰZÉR 100 MIKRO LED -s beltéri karácsonyi ÉGŐSOR 10M
4100 Ft
 
11.12 12:27
11.11 17:13
11.11 12:13
11.08 18:53
11.14 07:07
11.13 21:27
11.14 09:05
11.14 07:06
11.14 22:02
11.14 15:21

Top 1 hónap
John Rocha John átmeneti drapp kiskabát 6-7 évesre John Rocha John átmeneti drapp kiskabát 6-7 évesre
2800 Ft
 
10.31 21:24
10.27 11:16
10.27 15:20
10.23 09:46
10.23 17:04
10.29 09:25
10.29 08:23
10.29 08:13
11.07 16:07
10.26 11:53


Impresszum           Béta verzió 1.0