2017.09.12 20:08
Előbb-utóbb lesz választási megállapodás “a demokratikus ellenzék'pártjai között - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dunaújvárosban, az “Orbán vagy Európa? Válassz!'kampány keretében indított országjárásának első állomásán az MTI híre szerint. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: mindegyik baloldali párt élesen szemben áll “az orbáni rendszerrel', szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve. A demokratikus ellenzéket az élet összezárta egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson. Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik, de főleg annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de “egy szájból víz és tűz nem jöhet'. A Jobbikkal “eszük ágában sincs'semmilyen alkut kötni, mert világlátásuk és szemléletük nem illeszthető a demokratikus erőkéhez - fűzte hozzá. címlapon Ki a legbefolyásosabb magyar az Európai Parlamentben? címlapon Rejtélyes kutatás miatt hívogatták végig a Momentum-tagokat Ehhez a cikkhez ajánljuk Bookline 20% Bödőcs Tibor Addig se iszik 2999 Ft 2400 Ft 20% Weöres Sándor, Károlyi Amy Macskaszerenád 2999 Ft 2400 Ft © ;1999-2017 Index.hu Zrt. Impresszum Médiaajánlat Szerzői jogok Az Index.hu adatvédelmi elvei RSS Állás (index.hu)
<<< Vissza a hírekhez <<< >>> Tovább a teljes cikkhez >>>
Hasonló cikkek
2017.11.16 14:34
2017.09.12 20:04
2017.08.23 09:20
2017.06.30 10:12
2017.06.08 13:43


Friss
Dell T5610, LGA2011 E2670V2 10 magos ERŐMŰ, 32 Gb RAM, NVidia Quadro K4000, EGY ÚJABB ÁLOMGÉP... Dell T5610, LGA2011 E2670V2 10 magos ERŐMŰ, 32 Gb RAM, NVidia Quadro K4000, EGY ÚJABB ÁLOMGÉP...
320000 Ft
 

Bringásfutár Kecskeméten

Ma
23:03
Ma
23:02
Ma
23:00
Ma
22:55
Ma
22:49
Ma
22:47
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:46
Ma
22:42
Ma
22:41
Ma
22:41
Ma
22:40
Ma
22:38
Ma
22:35
Ma
22:32
Ma
22:31
Ma
22:29
Ma
22:26
Ma
22:18
Ma
22:17
Ma
22:17
Ma
22:17
Ma
22:15
Ma
22:14
Ma
22:08
Ma
22:05
Ma
22:04
Ma
22:03

Top 6 óra
Vadas József: Majd a szépnek asztalánál, v2501 Vadas József: Majd a szépnek asztalánál, v2501
1290 Ft
 
Ma
21:27
Ma
22:40
Ma
22:38
Ma
22:29
Ma
22:18
Ma
22:15
Ma
22:00
Ma
21:59
Ma
21:42
Ma
21:30

Top 12 óra
Olasz-magyar és magyar-olasz nagyszótár Olasz-magyar és magyar-olasz nagyszótár
12000 Ft
 
Ma
13:30
Ma
13:29
Ma
13:26
Ma
13:22
Ma
13:14
Ma
13:11
Ma
13:03
Ma
12:59
Ma
12:40
Ma
17:02

Top ma
cuki kislány sapka 0-3hós téli cuki kislány sapka 0-3hós téli
400 Ft
 
Ma
07:42
Ma
07:44
Ma
07:24
Ma
07:22
Ma
11:14
Ma
08:09
Ma
13:21
Ma
13:14
Ma
12:44
Ma
12:42

Top 1 hét
FÉRFI KABÁT VÁSÁR! Minőségi ZARA MAN férfi elegáns téli szövetkabát M FÉRFI KABÁT VÁSÁR! Minőségi ZARA MAN férfi elegáns téli szövetkabát M
19999 Ft
 
11.19 11:28
11.17 10:37
11.16 14:26
11.16 14:33
11.16 14:24
11.17 10:36
11.17 07:45
11.16 14:37
11.16 14:49
11.16 14:34

Top 2 hét
KARÁCSONYI FÉNYFŰZÉR 100 MIKRO LED -s beltéri karácsonyi ÉGŐSOR 10M KARÁCSONYI FÉNYFŰZÉR 100 MIKRO LED -s beltéri karácsonyi ÉGŐSOR 10M
4100 Ft
 
11.12 12:27
11.11 17:13
11.11 12:13
11.08 18:53
11.14 07:07
11.13 21:27
11.14 09:05
11.14 07:06
11.14 22:02
11.14 15:21

Top 1 hónap
Napóleon Moszkva alatt - Hitler Moszkva alatt - Fö Napóleon Moszkva alatt - Hitler Moszkva alatt - Fö
1125 Ft
 
10.31 21:24
10.27 11:16
10.27 15:20
10.23 09:46
10.23 17:04
10.29 09:25
10.29 08:23
10.29 08:13
11.07 16:07
10.26 11:53


Impresszum           Béta verzió 1.0